Hong Kong - Első nap

Igaziból első másfél nap, mert mióta kedd este elindultam Budapestről, kissé egybefolynak a dolgok.

Nem tudom, mikor fogok legközeleb írni, de ez elég hosszúra sikerült, szóval szerintem olvassátok lassan.... :-)

A repülő 10 perc késéssel érkezett meg, és majdnem egy óra késéssel indult tovább Frankfurtba, ahol átszálltam a Hong Kongi járatra. Mindennek oka a télen hó, ugyanis jégteleníteni kellett a szárnyakat. Viszont így először nem engedték a gépet Budapesten felszállni, majd Frankfurtban leszállni, mert az időben érkező gépeknek valahogy elsőbbségük van. Vagy legalábbis nekem így tűnt.

A nyugalmas üldögélést vad caplatás követte, mert a késés miatt átszervezték a csatlakozó járatokat is. Csak szemléltetésként, a budapesti gép az A terminálra érkezett, a Hong kongi a Z-ről indult, a 66. kaputól (összesen van 68). Mindegy, elértem.

Már meg se lepődtem, hogy megint lesz jégtelenítés, bár a frankfurti jégtelenítők nagyon futurisztikusak, van két kis piros csápjuk elöl, meg egy nagy reflektor, és valami rózsaszín gőzölgő lötyit spriccelnek a szárnyra. Aki ért hozzá, árulja el légyszi, mik a piros csápok. Fél óra késéssel felszálltunk.

A gép egy B747-400 (azoknak, akiknek ez mond valamit), szép nagy darab. Az ablaknál ültem a szárny mögött, kb. a kilátás 98%-át takarja el, mert ez nem egyszerűen szárny (jó, jó tudom, oldalsó vezérsík, vagy mi), ez SZÁRNY. Kb. akkora mint egy focipálya, és le- és felszálláskor még fél focipályányi felületet tud kiengedni magából valahonnan.

Bocs, hogy nem posztolok több saját képet, de kb mindegyiken a szárny látszana, csak más háttérrel.  

A sorok zsúfoltak, de szerencsére mellettem üres volt a szék, tudtam kicsit terpeszkedni. A komfortérzethez hozzájárult, hogy az egyik kedves utastárs az első egy órában bűzbombagalambokat eregetett, még szerencse, hogy a repülőgép légkondija hamar eloszlatta a fellegeket. A kaja pont annyi, ami a szervezet létfenntartásához szükséges – nem kell nagyon kimászkálni sem. Egyszer azért kimerészkedtem. Kétféle ember volt, akinek megvan a sorban állás fogalma, és akinek nincs. A konfliktusokat helyi nyelven intézték. Egy biztos, kell lennie kínai megfelelője az anyázásnak.

Vannak mozifilmek, bár a legfrissebb a Jégkorszak 4 – sebaj, úgyis le vagyok maradva… volt viszont egy csomó kínai meg indiai Bollywood film, hát ezeket szokni kell. Végül egy kisfilmet néztem kínáról, ami arról szólt, hogyan bányásznak ki minden féle fura gyökereket meg gombákat a földből meg mocsárból, és aztán megfőzik és megeszik.
Próbáltam nézni a tájat miután kivilágosodott. Elég csalóka, mert nehéz érzékelni, hogy mekkorák a hegyek, amíg az egyik teteje ki nem kandikál egy felhőből, Elég magasnak kell lenniük. Próbáltam felidézni az általános iskolai domborzatos térképet, amin kidudorodtak a hegyek – kevés sikerrel. Sajnos Kirgizisztánt összefüggő felhő borította, pedig jó lett volna látni a Shan Dao őshazáját. Talán majd hazafelé. Aztán egy nagy pusztaság következett, főleg sivatag, kősivatag, meg olyan helyek, ahol látszólag a víz komolyan formálja a terepet, de most teljesen száraz volt minden. Emberi aktivitásnak semi nyoma, asszem valami nagy vezetékfélét láttam csak, talán kőolaj? Valószínűleg egy másik évszakban vagy évszázadban sokat esett itt az eső (földrajzosok és gyakori utazók kommentezhetnek, hogy melyik). Az egyetlen furcsaság, hogy mindent vékony hóréteg borított, és nehezen tudtam elképzelni, hogy lesz ebből kellemes +20 fok. Aztán éles váltással elkanyarodtunk, és egy hosszú hegyvonulattal szegélyezve jött egy sűrű felhős terület – valami teljesen más éghajlat. Gondoltam, ez lesz a meleg.

Leszállás után kiderült, hogy kb 2 km vastag köd, a méretéről csak annyit, hogy a gépnek 2,5 órába telt átrepülni az elfedett terület fölött. Asszem itt már nem fogok a panorámában gyönyörködni.