Szóval miután kipipáltam a Buddhát, jöhettek a többi néznivalók. Közben utánajártam, hogy a virágpiac reggel szép, ezért halasztottam vasárnapra. Jöjjön hát az éjszakai piac.
Ennek a helynek igazi autentikus kínai piac hangulata van! Rengeteg árus, buddha, óra, napszemüveg tonnaszám. De vannak ruhák, számítógépalkaltrészek, virág. Tényleg minden. Valahogy az volt az érzésem, hogy ezeknek a nagy részét nálunk is meg lehet kapni a kínai piacokon, sőt, akkor sem lennék nagyon meglepve, ha kiderülne, hogy ugyanazon a gépsoron készültek. Valahogy így néz ki, de a fotó sajnos nem adja vissza, mert van hozzá hangzavar meg tolakodás is.
Felpróbáltunk pár cuccot...
Nézegettük a kínálatot. Ez itt egy épp menekülni próbáló rákocska.
És persze megint ettünk... Most néhány ráknak kellett miattunk meghalnia. Ezúton is köszönjük, hogy feláldozták az életüket a vacsoránkért.
Innentől még nagy séta következett, mindenféle drága boltokkal, és akkora plázával, hogy olyan nincs is (itt természetesen több is van, de nagyobbak, mint amekkorát én plázából fel bírok fogni). Benne rengeteg emberrel (ez este 10-kor volt). Bementünk egy boltba, amiről azt hittem, szárított gyümölcsöket árul, de kiderült, hogy hagyományos kínai gyógyszertár, és a polcon így sorakoznak a gyógyszerek. Good for your health, or good for your...
És láttunk pár dobot kitéve - valószínűleg ez már a közelgő újév miatt volt.
A kikötőben már ott várt a kis éjszakai 'barátom', a kavicskarmolászó gép. Levideóztam nektek.
Szépes hangja van nekije, ezt hallgattam éjszakánként. Most is nyomja a vokált! Holnap mér túristáskodás, de este már a repülőn alszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése