Hazafelé a Quatar Airlines vendégszeretetét élveztem. Egy
A330-as géppel jöttem, ami kicsit kisebb volt, mint odafelé. Ezen a járaton a
légikísérők sokkal szebbek, viszont az utastársak valahogy büdösebbek, és az
átleg bőrszín is barnább. Elég rosszul indítottunk a székszomszédommal is,
mivel az én helyemre ült. Amikor nehezményeztem a helyzetet, látszott a fején,
hogy az ő országában a nők nem szólnak be egy férfinak, ha valami nem tetszik.
A felszállás elég döcögősre sikerült, szerintem a Megyeri
híd építői is itt voltak szakmai gyakorlaton megtanulni, hogy kell buckás utat
építeni.
Doha
Minden arab országnak van egy sajátos ‘bája’, valakinek vagy
bejön, vagy nem. A rövid átszállási idő miatt nem mentem be Dohába, de a reptér
is nagyon érdekes. Például, hogy színkódosak a repjegyek. A bordó a business
class. Értük limuzin jön, a repülőhöz. A kék a nem átszállók, a sárga az
átszállók színe. Ez azért kell, mert máshol kell leszállni a buszról. Volt is
egy kis értetlenség, mert ezeket az infóka csak arabul és angolul mondták be. Az
átutazó kínaiak és az azerbajdzsáni súlyemelő válogatott (mert ők is a gépen
voltak!) komoly értetlenkedéssel próbáltak leszállni a ‘kék’ megállónál, de a
biztonsági őrök sikeresen visszatuszkolták őket. A reptéren a gépek között
konstans húgyszag terjeng, és a végén annyit buszoztunk, hogy ezzel az erővel
egy városnéző túra is belefért volna.
Az utazóközönség elég nemzetközi, de egy-két
hálóinges-asztalterítős ember azért befigyel. Van kockás, meg sima fehér,
fekete bojttal a végén – az inkább olyan hálósipka fazon.A wc-k mellett pedig nemcsak
a szokásos fiú/lány kion van kitéve, hanem asztalterítő/burka ikon is van a
biztonság kedvéért.
A duty freeben nagy mennyiségben plüss tevét és
csokinyuszit(?) árulnak. Ha valaki tudja, miért van a csokinyuszi, írja meg
plz!Napfelkelte a reptéren:
A világ megintcsak kicsi, találkoztam a Téka együttessel, akik az oviban szokták a gyerekeknek húzni a talpalvalót. Na, erre mennyi az esély?
És arra, hogy az utasok egyetlen tetőtől talpig burkás utasa pont mellettem ül a repülőn? És hogy magyar? Azon kívül, hogy nagyon helyes lány/néni/nő volt (nem tudtam az életkorát eldönteni) igazából arra voltam kíváncsi, hogyan fog full burkában enni. Hát kiderült: frankón megburkolta, azaz megburkálta az ételt. A egyik kezével felemelte a rongyot, a másikkal meg betolta a kaját. Persze az eleve kétkezes dolgok, mint a joghurt sajnos kifogtak rajta.
Amúgy minden jól ment, és most már ezt látom az ablakból:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése