Lépcsők, lépcsők, és még mindig lépcsők

Ma reggel a felhőket megkértem, ugyan menjenek ma másik völgybe. A biztonság kedvéért németül és magyarul is mondtam nekik, és lévén szófogadó kis felhőcskék, szépen elvándoroltak, mi pedig indulhattunk kirándulni. Az úticél két vízmosás, vagyis víz által vájt szurdok, amikben falépcsőkön lehet felmenni, miközben alattunk ezerrel hömpölyög lefelé a víz és egy barlang.
Nem vagyok lefogult, de megint meg kell dícsérnem a sógorokat: nagy mázlisták, hogy ilyen szép helyen van az országuk, de van is érzékük szépen bemutatni. Mindegyik helyen tökéletes állapotban lévő, karbantartott fantasztikus faszerkezeteken haladtunk. A látvány páratlan, sajnos a képek nemigen adják vissza a magasságokat és mélységeket. Mindenkinek azt javaslom, inkább jöjjön és nézze meg.

(a hosszú ávezredek alatt a víz mély hasadékot vájt a sziklába)

Az első helyen a hegyi patakból kis tavakat csináltak, ahol kipróbáltuk a tutajozást.

(ősember-style közlekedés)

(évgyűrűket számoltunk - 137 lett!)

 (víz vájta barlangrendszer, szépen kivilágítva)



Megtettünk összesen 10398 lépést (fejenként), mindenhol jórészt felfelé vagy lefelé kaptatva.

A nap hőse Benci volt, aki végig bírta a kiképzést, alvás nélkül, kevés padon ücsörgéssel végigcsinálta az egészet, sőt utána még játszóterezni is maradt ereje, és este Ákossal csapatban még lenyomtak csocsóban. Duracell Benci, hosszan tart. Most már aranyosan alszik. :-)

Hedonista nap

Ezen a környéken akkor is jó az idő, amikor rossz az idő. A helyiek nagyon értik a módját, hogy az ember jól érezhesse magát. Mivel ma lógott az eső lába - és néha le is ért a földig - hedonaista napot tartottunk.
A helyi sajtgyárban kezdtünk, ami egy családi vállalkozás. Az épület már önmagában is nagyon király: a hagyományos több 100 éves alpesi ház és az ultramodern ipari épület olyan fantasztikusan szép egysége, amit építészként nagyra értékelek. Még a műbocik is jól néznek ki a tetején. Ráadásul kiderült, hogy az épület nem is itt állt régen, hanem úgy költöztették át erre a helyre. Minden darabot alaposan konszignáltak (beszámoztak), majd a helyszínen szépen összerakták, mint a legót.

(vízlepergetős növények)

(régi és új, lakó és ipari)

(lehet kukucskálni) Jól megkóstoltuk a sajtokat, és továbbindultunk Bad Reichenhallba, ahol egy szuper fürdőkomplexumban töltöttük a napot.
Nem akarok szakbarbárkodni, és sokat okoskodni az építészetről, de van valami, amit ezek az alpesi népek nagyon tudnak, és nemcsak Németországban, hanem Ausztriában és Svájcban is: egyszerű, letisztult épületeket építeni úgy, hogy közben mindegyiknek van egyénisége, szép, használható, időtálló. Ez a fürdőépület is ékes példája ennek. Van gyógy rész sós medencékkel, kül- és beltéri kivitelben, buborékolós, sodrós, nyakonöntős stb. facilitásokkal, ahogyan szokás. És van családi rész babamedencével, gyerekmedencével, úszómedencével, játszószobával, plusz kajáldák, és egy állítólag szintén fantasztikus szaunavilág, amit most nem tudtunk bevizsgálni. Mindez csicsa nélkül, kompakt, de mégse zsúfolt módon.
Hogy csak egy egyszerű példát mondjak: a babamedence egyik oldalán ülőpad volt, ahonnan a szülők bátran legeltethetik a gyereket a vízben, de nem kell állva szobrozniuk egész nap. Hogyan csinálják ezt nálunk? Kiírják, hogy a felnőttek nem mehetnek a vízbe, de se a medenceparton, se a szélén nem lehet sehol leülni. Mégis miből gondolják, hogy bárki képes több órán át őrizni vigyázállásban egy pancsikoló kisgyereket? Aztán meg csodálkoznak, hogy a 'bunkó szülő' mégis bemegy a vízbe, vagy esetleg bele is ül.
Fontos mérföldkövet is elértünk: Benci először használt úszószemüveget, és bejött neki!!! Igazi kis búvárbéka lett belőle! Minden tiszteletem és csodálatom az ovis úszásoktatónak, nagyszerű munkát végzett, ezúton is örök hála. Eddig a vízzel óvatosan bánó gyerekünk otthonosan úszkál (persze még karúszóval), beugrik, és úgy általában imádja az egészet.

Bringák és elektronok

Lássuk csak, mit lehet egy ilyen 'világvége plusz egy méter' típusú helyen csinálni?
Például bringázni!
Aki ismer, tudja, hogy mindent nagyon szeretek, ami mozgás, de nem vagyok tapasztalt bringás. Persze tudok vele menni, nem dőlök el, és a kungfus izmokkal tekerni is tudom a pedált. Egyszer régesrégen, még gyerek koromban (igen, én is voltam valmikor...), sokat bringáztunk a szomszéd gyerekekkel a közeli utcákon. De akkor még nem volt ennyi technikai csoda: 2 kerék, kormány, pedál, kontrafék, csengő. Ennyi volt a felszerelés. Se váltó, se első-hátsó V-fék, se speciális ülés, cateye, és még ki tudja mennyi alkatrész. Kb úgy érzem magam ezek láttán, mint dédi papa az iPhonnal: szép, szép, és értem hogy villanymotor, de mi hajtja? Nekem is van otthon váltós bicajom, szuper példány, épp csak évek óta nem ültem rajta. Ákos megy vele, és ez jól is van így... Nekem otthon bevallom, semmi ingerenciám sem a városi forgalomban sem országúton küzdeni az életemért.
Viszont ez az ország más. Itt mindenki bringázik, még az idős mámikák is, akik járni szinte alig bírnak, simán tekernek! És vannak szuper utak a főúttól távol, a lucernás közepén, ahol csak nagyritkán jön autó, és a vezető első gondolata sem az, hogy megmutassa, az ő járműve az erősebb. Szóval ebben az úgymond 'védett' környezetben béreltünk egy napra két bicajt és egy utánfutót Bencinek.
Itt jön a következő fő különbség magyarlandhoz képest: a bicajok vadi újak, egyenként kb 700 e ft értékűek voltak, és mégis normál áron, kaúció nélkül, egy szál útlevéllel lehetett őket bérelni a helyi boltban. És a vázon akksi virított! Igen, elektromos rásegítő volt rajtuk! Ezt a szerkezetet már Genfben is nézegettük, és nagyon tetszett. Igazából annyit csinál, hogy a tekerés arányában a kis villanymotor rásegít, és így könnyebben lehet feljutni az emelkedőkön. Van 3 állása: gyenge állásban csak olyan érzés, mintha kicsit pihentünk volna, viszont erősben csak úgy repül a bicikli! Kb 50 km-t tud megtenni így a bácsi szerint.
Hát lássuk, mit bír a rendszer:
Rögtön az első faluban el is tévedtünk, sajnos/szerencsére, mert egy gyönyörű erdei úton kötöttünk ki. Az eltévedés ebben az orszégban amúgy nem nehéz, mert
- közvetlenül a kereszteződésben teszik ki a táblákat, mütyür betűkkel
- útelágazásokban gyakran ki se teszik (hiszen a helyiek úgyis tudják, merre kell menni).

(pitypangszezon, és gyönyörű hegyek a háttérben)

(nyújtózás a virágos réten)
 
Az erdei út után kis pihi következett Kitzbühelben fagyikehellyel, majd jöhetett a nagy megmérettetés: nekivágtunk a Kitzsteinhorn-i hegyoldalnak! Lesz, ami lesz alapon, amíg az akksi és a lábunk bírja!
A masszív emelkedőkön azért dolgoztak az izmok, égett a zsír rendesen, és a villanymotorok is megtették a tőlük telhetőt. Fel is jutottunk 1200 méterre. Azért nem tovább, mert vége lett az útnak, mivel valahol a hegy aljában a változatosság kedvéért rosszul választottunk egy kitáblázatlan kereszteződésben.

(Ákos az erős és bátor, aki Bencit is húzta)

(és fenn a magasban)

A hegyen a jól megérdemelt apfestrudel elfogyasztása után visszatekertünk a kölcsönzőbe.
Az egész túra összesen 42 km volt, összesen 600 m szintkülönbséggel. Egyszerűen szuper.
És a fontos természettudományos megfigyelés: az elektronok a barátaink!

Urra, Kanyíkuli!

Igen, nyaralunk! Magam sem gondoltam volna, hogy egyszer ennek is eljön az ideje, de végre egy hetet hármasban Ausztriában töltünk. Kis család nyaral, nem is akárhogyan!
Konkrétan egy Gasteig nevű helyen vagyunk Tirolban, egy mountainbeach.hu nevű helyen, ami igazából egy sportközpont féleség. Nyáron túrák, télen sí, közötte rafting, stb. A táj gyönyörű: bocimintás zöld rétek, fenyőerdők, havas hegycsúcsok mindenfelé. Az időjárás is nagyon barátságos, habár az erőrejelzések mindenféle esőt jeleztek, eddig mindig sütött a nap, mikor kellett. Megnyugodtak az ösztöneim is, hogy a tavasz még nem ment ki teljesen a divatból. Otthon a Mikulás hozta a húsvéti nyulat, majd télikabátról egyből pántos tunikára és csaknem 30 fokos hőségre váltottunk szinte átmenet nélkül. Az előszobában együtt virított a hócsuka és a pántos szandál, a polcokon a vékony és vastag ruhák őrült keveredése - teljes káosz. Ki tudja hány évezrede kontinentális éghajlaton edződött génjeim erősen csodálkoztak is ezen az éles váltáson, és olyan fura érzésem volt. Most szerencsére minden szépen kisimult, ösztönök megnyugodva.
Azért napi flash itt is megvolt:

A derék németek rájöttek, hogyan lehet a mentességet a végsőkig fokozni...

Gasztronómia

Habár Genfbe alapvetően az évente megrendezett autókiálltás miatt megyünk, a város tartogat más élvezeteket is.
Itt van rögtön az evés, ugye. Egyszerű örömforrás, ha jó helyet talál az ember, amire itt minden esély van. A város közel a francia határhoz különös olvasztótégelye a francia és olasz konyhának. Innen már nem is nehéz kitalálni, mi fog következni: fondü és pizza.
Szakítva a korábbi hagyományokkal, most nem a megszokott éttermeket látogattuk meg, hanem tanácsot kértünk olyanoktól, akik éltek is a városban.
Az első esti hely rögtön magasra tette a mércét: cuki terek, isteni kaja, kedves kiszolgálás! Talán életem legjobb sajtfondüje "párolgott el" pillanatok alatt észrevétlenül.
Megtaláltam a világ legjobb sütijét is. Eddig nem is hallottam róla, de nekem ideális. Karácsonyfadísz tejszínnel, fedőnevén: Les meringues double-creme

Nyaaaaaammmmmiiiii!

Második este egy olasz pizzériába mentünk. Ez már a nagyon tipikus tömegétkeztetési létesítmények egyike, ahol olyan közel vannak az asztalok, hogy ha az ember nem vigyáz, könnyen beleiszik a mellette ülő idegen borába... Viszont könnyű mutogatni, hogy pont olyan kérünk, mint a szomszéd asztalnál. :-)