Például bringázni!
Aki ismer, tudja, hogy mindent nagyon szeretek, ami mozgás, de nem vagyok tapasztalt bringás. Persze tudok vele menni, nem dőlök el, és a kungfus izmokkal tekerni is tudom a pedált. Egyszer régesrégen, még gyerek koromban (igen, én is voltam valmikor...), sokat bringáztunk a szomszéd gyerekekkel a közeli utcákon. De akkor még nem volt ennyi technikai csoda: 2 kerék, kormány, pedál, kontrafék, csengő. Ennyi volt a felszerelés. Se váltó, se első-hátsó V-fék, se speciális ülés, cateye, és még ki tudja mennyi alkatrész. Kb úgy érzem magam ezek láttán, mint dédi papa az iPhonnal: szép, szép, és értem hogy villanymotor, de mi hajtja? Nekem is van otthon váltós bicajom, szuper példány, épp csak évek óta nem ültem rajta. Ákos megy vele, és ez jól is van így... Nekem otthon bevallom, semmi ingerenciám sem a városi forgalomban sem országúton küzdeni az életemért.
Viszont ez az ország más. Itt mindenki bringázik, még az idős mámikák is, akik járni szinte alig bírnak, simán tekernek! És vannak szuper utak a főúttól távol, a lucernás közepén, ahol csak nagyritkán jön autó, és a vezető első gondolata sem az, hogy megmutassa, az ő járműve az erősebb. Szóval ebben az úgymond 'védett' környezetben béreltünk egy napra két bicajt és egy utánfutót Bencinek.
Itt jön a következő fő különbség magyarlandhoz képest: a bicajok vadi újak, egyenként kb 700 e ft értékűek voltak, és mégis normál áron, kaúció nélkül, egy szál útlevéllel lehetett őket bérelni a helyi boltban. És a vázon akksi virított! Igen, elektromos rásegítő volt rajtuk! Ezt a szerkezetet már Genfben is nézegettük, és nagyon tetszett. Igazából annyit csinál, hogy a tekerés arányában a kis villanymotor rásegít, és így könnyebben lehet feljutni az emelkedőkön. Van 3 állása: gyenge állásban csak olyan érzés, mintha kicsit pihentünk volna, viszont erősben csak úgy repül a bicikli! Kb 50 km-t tud megtenni így a bácsi szerint.
Hát lássuk, mit bír a rendszer:
Rögtön az első faluban el is tévedtünk, sajnos/szerencsére, mert egy gyönyörű erdei úton kötöttünk ki. Az eltévedés ebben az orszégban amúgy nem nehéz, mert
- közvetlenül a kereszteződésben teszik ki a táblákat, mütyür betűkkel
- útelágazásokban gyakran ki se teszik (hiszen a helyiek úgyis tudják, merre kell menni).
Az erdei út után kis pihi következett Kitzbühelben fagyikehellyel, majd jöhetett a nagy megmérettetés: nekivágtunk a Kitzsteinhorn-i hegyoldalnak! Lesz, ami lesz alapon, amíg az akksi és a lábunk bírja!
A masszív emelkedőkön azért dolgoztak az izmok, égett a zsír rendesen, és a villanymotorok is megtették a tőlük telhetőt. Fel is jutottunk 1200 méterre. Azért nem tovább, mert vége lett az útnak, mivel valahol a hegy aljában a változatosság kedvéért rosszul választottunk egy kitáblázatlan kereszteződésben.
A hegyen a jól megérdemelt apfestrudel elfogyasztása után visszatekertünk a kölcsönzőbe.
Az egész túra összesen 42 km volt, összesen 600 m szintkülönbséggel. Egyszerűen szuper.
És a fontos természettudományos megfigyelés: az elektronok a barátaink!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése